Őszi sajtótájékoztató a Dobó István Vármúzeumban
Sajtótájékoztatón ismertette az őszi időszak újdonságait, szakmai és múzeumpedagógiai programjait a Dobó István Vármúzeum, 2024. 09. 05-én.
Farkas Csilla, a Dobó István Vármúzeum régészeti osztályának vezetője tudományos munkák tekintetében számolt be a szeptemberi fejleményekről. Az őszi időszak kezdetével a régészek ismét nekiláttak a Nagy-Eged hegyi remetekápolna feltárásához.
2020-ban műszeres leletfelderítéssel vette kezdetét a régészeti kutatás, 2024 májusára pedig tervásatással a 22 méter hosszú, 11 méter széles templom hosszházát, szentélyét és az ahhoz csatlakozó sekrestyét sikeresen feltárták. Kezdetben még falai sem látszódtak a templomromnak, azonban az összefogás eredményeképp immár 2 méter magasságig álló jelentős maradványai kerültek elő a kegyhelynek.
Az újabb munkálatokról és fejleményekről két hét múlva, Rákóczi Gergely ad tájékoztatást, akinek részletes beszámolóit eddig is nagy figyelem övezte. Számos önkéntes és munkatárs segíti az ásatáson régészeinket, akik szívesen látnak minden érdeklődőt, aki belevetné magát a munkálatokba.
A remete kápolna régészeti feltárásai mellett a Dobó István Vármúzeum munkatársai részt vesznek a Hatvan-Nagygomboson található római kori őrállomás kutatásában is. A római őrállomás különleges jelentőséggel bír, így több intézmény is részt vesz a feltárásában köztük a Magyar Nemzeti Múzeum, a Hatvani Lajos Múzeum is.
Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programról Dr. Ringert Csaba, a Dobó István Vármúzeum igazgatója számolt be, aki előzetesen részletes tájékoztatást adott a programról az Egri Tankerületi Központ évnyitó intézményvezetői értekezletén.
A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program a Nemzeti Örökség Intézete, a Klebelsberg Központ, valamint 47 nemzeti és történelmi emlékhely együttműködésében megvalósuló projekt fókuszában a nemzeti érzés, a hazához való érzelmi kötődés kialakításának vállalt célja áll.
Fontos, hogy a magyar fiatalok tanulmányaik során eljuthassanak nemzeti és történelmi emlékhelyre, megismerjék múltunkat és tudják mit is jelent ez történelmünk szempontjából. - emelte ki Dr. Ringert Csaba.
A köznevelés 7-8-9-10-11. évfolyamán tanuló diákok, az állami és egyházi fenntartású intézményekből egyaránt, minden fiatalnak lehetősége nyílik résztvenni a programban. Egész évben várják a jelentkezőket, így egészen májusig lehetőség van bejárni a nemzeti vagy történelmi emlékhelyeket.
A Dobó István Vármúzeum szeptembertől fogadja a regisztrált csoportokat, akik amellett, hogy részt vesznek az általuk kiválasztott múzeumpedagógiai foglalkozáson, megismerhetik a Dobó István Vármúzeum kincseit és bebarangolhatják az Egri várat. 2024 szeptemberében 36 csoportot várunk a program keretében.
Ősszel számos programmal készül Dobó István Vármúzeum a különböző korosztályú iskolás diákok számára, ezek közül újdonság az ,,1 nap 2 csata” programcsomagunk.
Az őszi tematikus hetek részletesebb programjait és információit Földi Viktória mutatta be.
A nyári táborok lezárását követően közösségépítő játékokkal várják az egri diákokat, melyek az újonnan alakuló osztályközösségek megalakulását segítik jó hangulatú, játékos programokkal.
A Dobó István Vármúzeum 17. alkalommal rendezi meg a Népmese napja alkalmából meghirdetett rajzpályázatát, melyre óvodások és kisiskolások munkáját várják. A pályázat népszerűségét bizonyítja, hogy számos iskola a tantervbe is beillesztette az eseményt. A hivatalos eredményhirdetésre október 17-én, az Egri Vár Napján számíthatunk, a díjazott alkotásokat pedig a Dobó- bástyában lehet megtekinteni. Az idei évben a kiválasztott mese Berze Nagy János által 1903-ban Besenyőtelken gyűjtött, a Libapásztorbul lett királyné története.
2024. szeptember 23-án az egri várba, a Hatodikosok várjátékára több mint 500 egri hatodik osztályos gyermek érkezik. Ügyességi feladatok sora várja az általános iskolás diákokat, hogy felidézzék az 1552-es ostrom eseményeit.
2024. szeptember 24 - október 4. között a Dobó István Vármúzeum Várműhelyében a Tarisznyavári Mulatságok tematikus hetére invitálják az egri és Eger környéki iskolásokat. Az idei év témája a gasztronómia. A ,,Bélapátfalvi keménycserép – Tányérfestés” és ,,Ezerarcú növényvilág" két foglalkozása során bővíthetik történelmi tudásukat az érdeklődő csoportok, miközben műhelymunka során átélhetik az alkotás örömét.
2024. 09. 05.