Népmese napja- Pályázati felhívás

Benedek Elek (1859. szeptember 30. - 1929. augusztus 17.), a „Nagy mesemondó” születésnapja állít emléket a magyar népmesék ápolásának, átörökítésének és túlélésének. Az idei évben „Szívetrejtő szívem száz sziromra tépem” Lesznai Anna művészetének bemutatása című időszaki kiállításhoz kapcsolódva az írónő egy meserészletét választottuk ki a gyermekrajzok elkészítéséhez. Miért piros az alma? című meséjét 110 évvel ezelőtt örökítette meg az utókornak a művésznő. Könnyed, finom írói világa révén a korszak egy sajátos képét tudja megmutatni az olvasónak. Milyen képi világokat idéz fel Lesznai Anna gondolata a gyermekekben? Az alkotói munka során kérjük, hogy jelenítsék meg az általuk legérdekesebbnek tartott jelenetet egy szabadon választott technikával.

Ünnepélyes eredményhirdetésre az Egri Vár Napján, október 17-én kerül sor. A díjazott alkotásokat a Ziffer Sándor Galériában tekinthetik meg, majd a múzeum honlapján mutatjuk be azokat. A legjobb pályamunka alkotójának csoportja egy ingyenes múzeumpedagógiai foglalkozáson vehet részt a kiállításhoz kapcsolódóan. A díjazottak könyvjutalomban részesülnek. A nyerteseket telefonon értesítjük.

Pályázni három kategóriában lehet:

I.                   óvodások

II.                 általános iskola alsó tagozatos tanulói I. (1-2. osztály)

III.                általános iskola alsó tagozatos tanulói II. (3-4. osztály)

A pályamunkákat A/4-es méretben a múzeum címére kérjük beküldeni: Dobó István Vármúzeum, 3300. Eger Vár 1. Pf. 10. Kérjük ráírni: „Népmese rajzpályázat”.

A rajzok hátoldalán szerepeljen: a pályázó neve, a pályázó osztálya, a felkészítő tanár neve, a felkészítő tanár elérhetősége, mobiltelefonszáma, az óvoda/ iskola neve és címe. A fenti adatok hiányában a pályamunkát sajnos nem tudjuk értékelni!

Beküldési határidő: 2023. szeptember 29. 

Kellemes időtöltést és sikeres alkotói munkát kívánunk!

A mesét pedig itt olvashatják:

LESZNAI ANNA: Miért piros az alma?

Almát esznek a gyerekek. – Miért piros az egyik fele, a másik fele meg zöld? – kérdi Gyuri. – Mert a Nap csak egyik felét érte – magyaráz a nagymama -, a másik fele a lomb közt árnyékban volt. Az a fele érettebb és pirosabb, amelyre rásütött a Nap, mert az ő melegétől édesedik és puhul a gyümölcs, és az ő sugarai szívják felszínre azt a szép fényes festéket, ami az alma héjában van. Ugye, a ti festéketek is csak egy pici táblácska, amíg a skatulyában van, de ha víz éri és felolvad, akkor száz árkus papirost is be lehet színezni vele. A gyümölcs héjában is festék van, de az nem a víztől, hanem a Nap melegétől olvad, mint a viasz. Ha a Nap megfogja: alma, körte, szilva színesedik tőle.

-         De mondd meg nagymama – kérdi a Gyuri -, miért nem fordult meg az alma, hogy mind a két fele egyformán szép érett legyen?

-         Erről mesét mondok nektek kisfiaim, üljetek le a fa alá és hallgassátok.

Hát mikor a jó Istenke megteremtette az állatokat, meg a növényeket, akkor egyiknek sem lehetett megtudni a színét, mert mind egyformák voltak.

-         Lesztek még szebbek is – mondotta a jó Isten, és előhívta béresgazdáját, a Napot.

-         Fiam – mondotta neki -, te ezermester vagy, tudsz fűteni, kalászokat növeszteni, aratni, szemet csépelni, főzni, hát biztosan festeni is tudsz. Nézd, itt a kamra kulcsa, vedd elő a színeket, és fesd be ezt a sok teremtésemet, hogy minél cifrábbak, szebbek legyenek.

Fogta magát a Nap, bement a kamrába, oda volt a tarka, hétszínű szivárvány is bezárva, mikor nem volt rá szükség az égen. A Nap letört belőle annyi darabot, ahány szín van, és festéket kevert magának belőle. Sárgát, narancsot, pirosat, barnát, lilát, kéket, zöldet. Aztán ránézett a kezére:

Ügyes sugár kezecske,

Teremjen rajt ecsetke.

Mondotta, s alig hogy így szólott, aranyszárú ecset nőtt ki minden ujjából. Volt már mivel festeni. Igazán ezermester ez a vén Nap, hogy így tud segíteni magán. Most aztán számba vette, mi a festeni való, mennyi a festék. Jutott mindenkire, csak be kell osztani rendesen. Összeválogatta szépen, hogy milyen színek illenek össze.

A fehér kecskének fekete szemet szánt, a kék nefelejcsnek sárga csillagot a közepére, hogy jól virítson a szem is, meg a csillag is. Az aranyrigó tiszta sárga lett, hogy meg lehessen különböztetni a feketerigótól. A falevél zöld, a gyümölcs piros legyen, hogy annál jobban mosolyogjon az éhes gyerekre. Hozzáfogott a Nap a munkához és festett szorgalmasan. De az alma nagyon hiú volt, szebb akart lenni a társainál. Mindig forgatta a fejét és nézte, milyen a többi. Különb-e nálánál, vagy éppolyan, mert azt sem szerette volna, kevélységében ki akart válni mind közül.

-         Tarts nyugodtan, mert így nem tudok rendesen dolgozni! – szólt rá munka közben többször a Nap. De alma pajtás csak izgett-mozgott, kandikált.

-         Vigyázz – intette ismét a Nap -, lecsorog a festékem, és elpocsékolódik, maradj veszteg!

Épp akkor fordult meg az alma, azt leste irigyen, nem lesz-e piros a lomb is. A piros festék lecsöppent a földre. Telefröccsentette a fűben mászkáló katicabogarakat.

-         Ejnye, te kíváncsi, kövér, kerek, kandikáló almakölyök, hát a katicabogaraknak kell az én drága festékem! – mondta erre mérgesen a Nap, és piros ecsetjével végighúzott az alma egyik arcán.

-         Azért, mert olyan hiú és irigy voltál, felemás lesz a képed. A fél arcod festetlen marad, punktum!

Sírt erre az alma.

-         Jaj – mondotta -, hiába vagyok leggömbölyűbb, leggyönyörűbb minden gyümölcs közt, ha fedetlen marad a fele orcám.

De a jószívű lombok megsimogatták:

-         Ne sírj, szép vagy te így is! – S mivel még friss volt rajtuk a festék, zöldjük megfogta az alma felét. Így lett félig piros, félig zöld, tarka képű gyümölcs a kerek almából.