XXVIII. Végvári Vigasságok

Ismét középkori forgataggal telik meg a várudvar 2024. július 19-20-21-én!

Élet. Étel. Élmény.

Ez a jelmondata az idei Végvári Vigasságok történelmi hagyományőrző fesztiválnak. A kétnapos program középpontjába a már szokásos puskaropogás és vitézi virtus mellett a kora-újkori gasztronómia kerül!

Ismerje meg a török konyha rejtelemeit, kóstolja meg a magyar konyha remekeit! 

Természetesen idén sem hiányoznak majd a hagyományőrző csapatok, akik korhű fegyverekkel, mesterség-és viseletbemutatókkal, mókás jelenetekkel, és a korabeli váréletet felidéző táborokkal várják az érdeklődőket. 

Két ágyúdörgés között a Bordó Sárkány, a Keleti Szél és a Sonivius Vappae régizenészei muzsikálnak, de lesz kisállat simogató, kézműves bemutató és foglalkozás, zászlóforgatók és középkori táncelőadás is.

A legkisebbek kipróbálhatják a Betyártanya és a Kalandozó Komédium játékait, valamint kisvitéz-képző és török-magyar csetepaté is!

Idén egy 0. nappal is várjuk a látogatókat: 2024. július 19-én szakmai tárlatvezetésekkel ismerhetik meg az Egri várban található kiállításainkat. 

PROGRAM

2024. július 19. PÉNTEK - 0. NAP
Időpont Programelem Helyszín
10.00 Tárlatvezetés a Hősök termében  az Egri vár vitézeivel Gótikus Püspöki Palota - Hősök terme
10.30 Fegyverbemutató az Egri vár vitézeivel Alsó várudvar
11.00 Kurátori tárlatvezetés a Magyar Minta című népművészeti kiállításban Magyar Minta kiállítás
12.00 Tárlatvezetés az aknafigyelő folyosó rejtett járataiban  az Egri vár vitézeivel A tárlatvezetés a Zászlódombban található információs ponttól indul
12.30 Kurátori tárlatvezetés a Múlt-Kirakó című régészeti kiállításban Múlt-Kirakó kiállítás
13.00 Az Egri vár és hősei- Interaktív séta A tárlatvezetés a Zászlódombban található információs ponttól indul
14.00 Tárlatvezetés az aknafigyelő folyosó rejtett járataiban  az Egri vár vitézeivel A tárlatvezetés a Zászlódombban található információs ponttól indul
14.30 Tárlatvezetés a Börtönkiállításban Börtön
15.00 Tárlatvezetés a Hősök termében  az Egri vár vitézeivel Gótikus Püspöki Palota - Hősök terme
15.30 Fegyverbemutató az Egri vár vitézeivel Alsó várudvar
15:52 Díszlövés Alsó várudvar
 
2024. július 20. SZOMBAT
Időpont
Programelem
Helyszín

 

 

 

10.00-17-30






Kézműves udvar - Korongozás, nemezelés, fafaragás  Cipóosztó ház
Kisállat simogató Palotaudvar
Betyártanya- Népi játszótér Palotaudvar
Kalandozó komédium- Hagyományőrző játéktér Alsó várudvar 

Mesterségbemutatók  - Kovács, Bronzöntő, Bőrös -

Palotaudvar
Apródképző és vitézi próbák a Bajvívó magyarokkal Székesegyház/Romkert
Air soft és korabeli fegyversimogató Dézsma pince
10.00-14.00 Véradás Dobó-bástya
10.00-16.00 Kézműves foglalkoztató Játékvár játszóház
11.00-16.00 Meseösvény Gárdonyi kert
Históriás irodalom
10.00-10.45 Hagyományőrző csapatok felvonulása Eger történelmi belvárosa, díszlövés a Dobó téren
10.15-10.45 Muzsikál a Keleti Szél  Palotaudvar
11.00-11.15 Pavane zászlóforgatók bemutatója Palotaudvar
11.15-11.45

Seregszemle – A hagyományőrző csapatok bemutatkozása, majd közös díszlövés

Palotaudvar
12.00-12.30 Muzsikál a Sonivius Vappae  Palotaudvar
12.00-12.20

Viselt dolgaink- Magyar viseletbemutató

Alsó várudvar - Színpad
12.30-13.00

Muzsikál a Bordó Sárkány 

Palotaudvar
12.30-13.15

A török gyomor magyaros meghódítása  - Török-magyar gasztroshow

Alsó várudvar - Színpad
13.30-14.00

Pikás kiképzés az Egri vár vitézeivel

Palotaudvar
14.00-14.30

Középkori táncok a Pavane táncegyüttessel

Alsó várudvar - Színpad
14.30-15.00

Muzsikál a Keleti Szél 

Palotaudvar
14.30-15.00

Csetepaté - Apródok vs. martalócok csatája

Varkoch-kapubástya
15.00-15.30

Mesterségem címere – Korabeli mesterségbemutató 

Alsó várudvar- Színpad
15.30-15.52

Fegyvermustra és díszlövés

Palotaudvar
16.00-16.30

Muzsikál a Sonivius Vappae 

Palotaudvar
16.00-16.30

Viselt dolgaink – Korabeli török viseletek 

Alsó várudvar- Színpad
16.30-17.00

Muzsikál a Keleti Szél 

Palotaudvar
16.30-17.00

Kovászból cipó-Interaktív előadás Beátával, az Egri vár hős asszonyával

Cipóosztó ház
16.30-17.00

Vitézi komédia - A nyúllal ütött török

Alsó várudvar- Színpad
17.00-17.30

Mesterségem címere – Korabeli mesterségbemutató 

Alsó várudvar- Színpad
17.30-18.00

Pavane zászlóforgatók bemutatója

Palotaudvar
18.15-18.45

Béke a végeken –Bizonytalan kimenetelű párbaj

Palotaudvar
19.00-19.30

Muzsikál a Sonivius Vappae 

Alsó várudvar
19.30-20.30

Bordó Sárkány koncert 

Alsó várudvar- Színpad
     
2024. július 21. VASÁRNAP
Időpont Programelem Helyszín
10.00-17-30 Kézműves udvar - Korongozás, nemezelés, fafaragás 

Cipóosztó ház

Kisállat simogató

Palotaudvar

Betyártanya- Népi játszótér

Palotaudvar

Kalandozó komédium- Hagyományőrző játéktér Alsó várudvar 
Mesterségbemutatók  - Kovács, Bronzöntő, Bőrös  Palotaudvar

Apród – képző és vitézi próbák a Bajvívó magyarokkal Székesegyház/Romkert

Air soft és korabeli fegyversimogató Dézsma pince 
10.00-16.00 Kézműves foglalkoztató Játékvár játszóház
11.00-16.00 Meseösvény Gárdonyi kert
Históriás irodalom
10.00-10.45 Hagyományőrző csapatok felvonulása

Eger történelmi belvárosa, díszlövés a Dobó téren
11.00-11.15 Pavane zászlóforgatók bemutatója Palotaudvar
11.15-11.45 Seregszemle a hagyományőrző csapatok  bemutatkozása, majd közös díszlövés Palotaudvar
11.30-12.00 Zenés állatvilág- Interkatív meseelőadás Lázár Attilával Alsó várudvar - Színpad
12.00-12.30 Muzsikál a Keleti Szél  Palotaudvar
12.00-12.30 Csetepaté - Apródok vs. martalócok csatája Varkoch-kapubástya
12.30-13.00 Török portya Palotaudvar
12.30-13.00 Viselt dolgaink – Korabeli magyar viseletek  Alsó várudvar- Színpad
13.00-13.30 A török gyomor magyaros meghódítása  Török-magyar gasztroshow Alsó várudvar- Színpad
13.45-14.15 Középkori táncok a Pavane táncegyüttessel Alsó várudvar- Színpad
14.30-15.00

Béke a végeken-Bizonytalan kimenetelű párbaj

Palotaudvar
15.00-15.30

Muzsikál a Keleti Szél 

Palotaudvar
15.00-15.30 Mesterségem címere – Korabeli mesterségbemutató  Alsó várudvar- Színpad
15.30-15.52 Fegyvermustra és díszsortűz Palotaudvar
16.10-16.30

Kovászból cipó- Interaktív előadás Beátával, az Egri vár hős asszonyával

Cipóosztó ház
16.30-17.00

Ágyúlövés és a fesztivál zárása az Egri vár vitézeivel

Ispotály pince

 A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK!

 

JEGYÁRAK A VÉGVÁRI VIGASSÁGOK IDEJE ALATT

 

BÉRLET 3 NAPRA

2024.07.19-21

-mely magában foglal egy aknafigyelő folyosós vezetést is-

 

Teljes árú

 

Kedvezményes

6-26 éves kor között és 62 éves kortól

Családi kedvezmény

1 felnőtt+2 gyermektől

6500 Ft/fő 4500 Ft/fő -

NAPIJEGY

2024.07.20-21

5000 Ft/Fő 3000 Ft/fő 3000 Ft/fő

NAPIJEGY EGRI LAKCÍMKÁRTYÁVAL RENDELKEZŐKNEK

3000 Ft/fő 2000 Ft/fő 2000 Ft/fő

ESTI JEGY 

Érvényes kizárólag 2024.07.20-án 18.00-tól

2500 Ft/fő 1500 Ft/fő 1500 Ft/fő

Ingyenes

6 éves kor alatt

70 éves kor felett

fogyatékos személy+1 fő kísérő

 

A rendezvény ideje alatt az alábbi jegytípusok és kedvezmények NEM érvényesek: 

  • múzeumi belépőjegy
  • kétnapos jegy
  • pedagógus kedvezmény
  • Eger kártya
  • esküvői fotósjegy
  • sétajegy egrieknek
  • szakmai belépők
  • csoportos kedvezmény
  • szállás.hu kupon
  • Hungary Card

KIEGÉSZÍTŐ JEGY VÁSÁRLÁSA  A RENDEZVÉNY IDEJE ALATT IS SZÜKSÉGES AZ ALÁBBI SZOLGÁLTATÁSOKRA:

tárlatvezetés az aknafigyelő folyosókban - kivéve 3 napos bérletesek-
Eger, 1552 című mozifilm megtekintése
Izlandi csata 1238, Virtuális élmény