Fáklyás királyköszöntő az Egri várban

Az Egri várban található Árpád-Házi Imre királyunk sírhelye. Nemzeti ünnepünk alkalmából - a Slate Design szakembereinek támogatásával - megújult a sírbolt fedlapja, méltó módon állítva emléket az 1196-1204 között uralkodó I. Imrének.

Az egykori székesegyház területén így immáron már nem csak egy emléktábla, hanem egy kétnyelvű információs installáció segítségével is tájékozódhatnak a látogatók Imre király tetteiről– emelte ki beszédében Dr. Ringert Csaba az ünnep előestéjén tartott, hagyományos fáklyás királyköszöntőn. Elmondta: a Szent István által alapított egri püspökség központja a várdombon alakult ki. Feltehetően a XI. század második felében készülhetett el a Szent János evangélista tiszteletére szentelt, román stílusú püspöki székesegyház, melyet a XII. században át-és tovább építettek. Ebbe a XIII. század elejére elkészült épületbe temetkezhetett Imre király.

I- Imre síremlék 2023-08-17-_3000px_Balogh Tibor_00040  

Az egri vár székesegyházában több temetkezést is feltártak a régészek, melyek többsége Eger püspökeinek nyughelye volt. Az épület nyugati végében, egy, a padlószint alá épített sírboltot találtak, melyet a kutatók Imre király sírjával azonosítanak. Az Egri Lokálpatrióta Egylet által szervezett rendezvényen idén is sok érdeklődő, civilszervezet, a fertálymesteri testület tagjai vettek részt. A koszorúzás után Vihula Mihajló gitárművész zenei produkciója szórakoztatta a résztvevőket, majd az este kötetlen beszélgetéssel és közös koccintással zárult.

 

Fáklyás királyköszöntő 2023-08-19-_3000px_Balogh Tibor_00060

Fáklyás királyköszöntő 2023-08-19-_3000px_Balogh Tibor_00070

Fáklyás királyköszöntő 2023-08-19-_3000px_Balogh Tibor_00095