Emlékhelyek Napja 2025.

Nemzeti Örökség Intézete Emlékhelyek Napja 2025 elnevezéssel országos rendezvényt szervezett 2025. május 10-én, szombaton.

2025. május 10-én tizedik alkalommal került megrendezésre az Emlékhelyek Napja a Nemzeti Örökség Intézete szervezésében. Az Egri vár ezen a napon rendhagyó tárlatvezetésekkel, szakmai előadásokkal és interaktív bemutatókkal várta a látogatókat. A programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet hazánk nemzeti emlékhelyeinek fontosságára, amelyek generációkon át őrzik és közvetítik a magyar nemzet történelmi emlékezetét és értékeit.

Az eseményt Novákné Mlakár Zsófia megbízott igazgató köszöntője nyitotta meg, aki kiemelte az emlékhelyek szerepét közös múltunk felidézésében, hőseink és áldozataink tiszteletben tartásában, valamint közös identitásunk megerősítésében. Példaként emelte ki Eger várának szerepét és a szimbolikus erővel bíró 1552-es győzelmet, amely a jelen és jövő nemzedékei számára is példamutató értékeket hordoz:

„Eger példája felmutatta annak bizonyosságát, hogy a szülőföldön megmaradni nem lehetetlen. A világhódító ellenség nem legyőzhetetlen, a harc nem hiábavaló. Ez a bizonyosság a kortársak számára akkor a megmaradás záloga volt, számunkra, kései utódok számára kötelezettség. Kötelességünk a ránk hagyományozott békét őrizni, a nehézségeket méltósággal, de emelt fővel viselve újra az alkotás, a teremtés, a haladás szolgálatába állni.”

A megnyitót követően az Egri vár vitézei és az Egri Vitézlő Oskola tagjai díszsortűzzel és viseletbemutatóval köszöntötték a vendégeket. A nap folyamán kilenc alkalommal zajlottak izgalmas tárlatvezetések, amelyek során a látogatók megismerhették az egri várhoz köthető híres történelmi személyek életét és a régmúlt eseményeit. A vitézek látványos bemutatói betekintést nyújtottak a 16. században használt tűzfegyverek működésébe – a megtöltés lépéseitől egészen az elsütésig. A megújult vártörténeti kiállítás kincseit kurátori tárlatvezetés keretében fedezhették fel az érdeklődők. A szakmai előadás során izgalmas részletek derültek ki az egri vár ezeréves történetének főbb állomásairól és a kiállítás rendezésének részleteiről.

Az Egri Vitézlő Oskola táborában megelevenedett a vitézi virtus: előkerültek a hideg- és tűzfegyverek, valamint a látogatók megismerkedhettek a korabeli gyógynövényhasználattal és orvoslással is. A legkisebbeket sem unatkoztak: a Játszóháznál Lázár Attila előadóművész zenés műsorral szórakoztatta a családokat.

2025. május 12.