Emlékhelyek napja a Dobó István Vármúzeumban - 2026
Idén 11-ik alkalommal rendezik meg az emlékhelyek napját, a Nemzeti Örökség Intézete szervezésében. Jelenleg 22 nemzeti emlélkhely található az országban, amelyek egyike az Egri vár.
Eger várába idén is eljön az Emlékhelyek napja, immáron tizenegyedik alkalommal. A program a várban található emlékhelyekre, azok történelmi jelentőségére hívja fel a figyelmet. Az eseményt Novákné Mlakár Zsófia igazgatóasszony beszéde nyitja meg 10:30-kor a sztélénél, melyet ünnepélyes zászlófelvonás és díszlövés követ majd.
Ezt követően az Egri vár vitézeivel és az Egri Vitézlő Oskolával sétálhatunk le a Valide Sultan Hamam megnyitójára. Az eseményre 11 órakor kerül sor, ahol köszöntőt mond Vágner Ákos, Eger Megyei Jogú Város polgármestere, illetve a kiállításról nyújt tájékoztatást a Vármúzeum igazgatója.
A megnyitót követően Rákóczi Gergelyhez, a Dobó István Vármúzeum régészéhez csatlakozhatnak az érdeklődők egy ingyenes kurátori tárlatvezetésre, majd 14 órakor az Egri vár vitézeivel van lehetőségünk elmerülni a fürdő rejtelmeiben.
A nap folyamán több időpontban indulnak tárlatvezetések, melyek során a várról és annak fontos alakjairól, legendás hőseiről hallhatnak az érdeklődők. Az eseményt az Egri vár vitézei által demonstrált fegyverbemutatók színesítik majd.
A vár az interaktív programok kedvelőiről sem feledkezik meg, ugyanis az Egri Vitézlő Oskola kitelepülése egész napos lehetőséget nyújt a középkori fegyverek, gyógynövényhasználat és orvoslás megismerésére.
Az Emlékhelyek napja tehát alkalmat ad tanulásra, elmélkedésre, de nem utolsó sorban kikapcsolódásra, amit a nyugodt környezet és a történelmi miliő biztosít.
De mit is kell pontosan tudnunk a Valide fürdőről?
Az eredetileg 17. század elejéről fennmaradt emlékhely neve is jelzi, hogy a Szultán anyjához tartozik. A kor fürdői nem csak tisztálkodási és kikapcsolódási, de kapcsolattartási funkciót is elláttak, így amikor végigjárjuk helyiségeit, lehetőségünk van elmerengni azon, vajon miről diskurálhatott itt a kor embere. A kiállítás új tablókkal és egy animációs filmmel gazdagodott, melyeknek segítségével részletesebb betekintést nyerhetnek az érdeklődők a kor fürdőkultúrájába.
Várjuk szeretettel az érdeklődőket az ingyenes kiállításmegnyitóra, ahol többet megtudhatnak a török kori fürdőkultúráról és páratlan emlékéről, a Valide Sultan gyógyfürdőről.