Sajtótájékoztató - 2026. július 21.

A Dobó István Vármúzeum igazgatója, Novákné Mlakár Zsófia számolt be a közelgő, II. Apródfesztivál és a Vár.Körkép videó-sorozat részleteiről.

Az Apródfesztiválon a gyerekek a főszereplők!

Idén visszatér a Végvári Vigasságok szellemi örököse, az Apródfesztivál, ahol a főszerep a gyermekeké, akik kézműves foglalkozásokkal, játékos feladatokkal szórakozhatnak az Egri várban. A II. Apródfesztivált az idei éven zenés mesejátékok és a Harlekin Bábszínház produkciói is gazdagítják. Célunk, hogy egy kellemes, mégis izgalmakkal teli hétvégét adjunk a családosok és minden érdeklődő számára.

 

SZAKMAI NAP - augusztus 7.

Kalandbérlet


A szakmai napot az Apródfesztivál Kalandbérlete teszi színesebbé. A lelkes érdeklődők - kizárólag a pénteki napon - kalandbérlettel tehetik próbára tudásukat, hogy aztán az így kapott pecséteket garantált ajándékra, vagy sorsolás útján a Veszélyes versenyszellem című mesekönyvre váltsák.

A nyitónapon több szakmai program is várja majd az érdeklődőket: kurátori tárlatvezetés indul a Valide Sultan Hamam-ba, illetve az Az egri vár története című kiállításunkba is. Előbbi a 16. század végi török fürdőkultúrát, utóbbi a Mátyás Király-kori Egert mutatja be. 

A fürdőben a keleti gasztronómia néhány különlegessége kerül terítékre. A Hungari Dzsebedzsi Kulturális Egyesület közreműködésével a látogatók megismerkedhetnek a különböző típusú keleti kávékkal, az édesszájúak pedig a serbettel. A török kultúra szeletei nem csak a váron kívül, de a váron belül is fellelhetőek lesznek. Az Altin Elma hagyományőrzői jellegzetes viseleteket és történeteket hoznak, amelyek betekintést nyújtanak a török kor mindennapjaiba. 

A Tárgydoktorok című interaktív programon a családok bepillantást nyerhetnek a restaurátorok kulisszatitkaiba. A látogatók megtapasztalhatják, hogyan „gyógyítják” a szakemberek a régi kincseket: a vállalkozó szelleműek műtárgy-puzzle segítségével törött kerámiákat illeszthetnek össze.

 

CSALÁDI NAPOK - augusztus 8-9.

A szombati és vasárnapi családi napokon a vár udvara igazi nyüzsgő, történelmi kavalkáddá változik, ahol minden programelemet a gyermekek igényeire szabtunk.

A Cipóosztó ház korhű kemencéjénél a gyerekek maguk is pékmesterré válhatnak: a dagasztás, a gyúrás és a formázás után saját brióst vagy kalácsot süthetnek, amit büszkén vihetnek haza. Emellett a Falatok a falak között interaktív előadáson azt is megtudhatják, mit ettek az egri vár védői az 1552-es ostrom idején, és hogyan mentette meg a várat Dobó István előrelátó élelmezési stratégiája.

A legkisebbekkel érkező szülőkre is gondoltunk: a karon ülő gyermekkel érkezők nyugodt, zártkörű vezetés keretében fedezhetik fel Az egri vár története című kiállítás kincseit.

A kalandvágyó apródok az Egri vár vitézeinek segítségével, korcsoportokra bontva (4-6 és 7-10 évesek) fedezhetik fel a vár titkos, föld alatti kazamatáit. A lámpák meleg fényében zajló kincskeresés felejthetetlen élményt nyújt a bátor jelentkezőknek. 

Múzeumi kézműves sátor és Reneszánsz játékkaszinó

A vármúzeum múzeumpedagógusai változatos programokat kínáló alkotóházba hívják a kicsiket, ahol a reneszánsz korba elmélyülve alkothatnak. A nagyobbakat pedig egy elfeledett, középkori játékokat felvonultató kaszinó várja, ahol a játékpénzben (zsetonokban) szerzett nyereményeket igazi ajándékokra válthatják be.

Egész napos programok és zsoldosélet

A várudvaron egész nap egymást érik a látványos és interaktív bemutatók. A Bajvívó Magyarok vitézi próbákkal, hadi kiképzéssel és a kihagyhatatlan, hatalmas vidámságot hozó apródviadal-zokni­­csatával várják a gyerekeket.
A Mathias Rex Hagyományőrző Egyesület jóvoltából megelevenedik a német landsknechtek tábori élete korhű fegyverekkel és mesterségekkel, míg az Egri Vitézlő Oskola a kora újkori orvoslás és a gyógynövények titkaiba is beavatja az érdeklődőket.

Zene, tánc, színház és ünnepi hangulat

A fesztivál hangulatát a városi felvonulás és a látványos zászlódobáló bemutatók alapozzák meg. A vár különböző pontjain a Sonivius Vappae zenészei muzsikálnak középkori dudákkal, sípokkal és dobokkal, míg a Pavane Történelmi Táncegyüttes elegáns reneszánsz táncokkal varázsolja el a közönséget. A színpadi programokról és a felhőtlen kacagásról a Kackiás Folkszínház és a Harlekin Bábszínház fülbemászó, zenés mesejátékai gondoskodnak (úgy mint az Aranyszőrű bárány, a Koplaló Mátyás, vagy A kismalac és a farkasok).

Az Apródfesztivál teljes programjáról itt tájékozódhat.

 

Vár.Körkép – a Dobó István Vármúzeum videó-sorozata

A Dobó István Vármúzeum egy videó-sorozat segítségével kínál betekintést az egri vár kulisszái mögé, közben olyan történelmi eseményeket, műtárgyakat bemutatva, amikről a látogatók már hallhattak, de nem feltétlenül ismernek. 

A gyűjtemény olyan témákat jár körül, mint a vár kazamatái, feltárt ereklyék, reneszánsz címerfreskó, török ágyúk vagy a vártörténeti kiállítás török kupája. 

A videó-sorozat YouTube-csatornánkon is megtekinthető.