Kiállításmegnyitó – Egyidejű egyetlen

A Ziffer Sándor Galéria szeretettel várja az érdeklődőket a Szabad Szalon Egyesület képző- és iparművész tagjai, valamint meghívott vendégei kiállítására 2025. március 7-én 17 órától.

Egyidejű egyetlen - a Szabad Szalon Egyesület képző- és iparművész tagjai, valamint meghívott vendégei kiállítása

Szabad Szalon néven – a korábbi kezdeményezések mintájára – azzal a szándékkal alakult meg egyesületünk 2002-ben, hogy az Egerben és Heves megyében élő festőművészek, szobrászok, grafikusok, iparművészek… egy működő közösséget hozzanak létre a kortárs művészet új formáinak elfogadtatására. Bár megyei szervezetként határoztuk meg magunkat, mégis Eger szellemi vonzása dominál, hiszen a tagok nagy része az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem vagy jogelődjei művészeti tanszékén tanult, de leginkább itt tanított vagy tanít. Korunk vizuális káoszában kiállításainkkal, EstiSzalon-beszélgetéseinkkel a kortárs művészetet szeretnénk úgy az idősebb, mint a fiatal generáció számára a megfoghatatlan kategóriájából a szerethető, megérthető – tán csodálható – állapotába hozni. Ez fontos, hiszen ez a laikusok számára nehezen értelmezhető világ valójában érzékeny fokmérője életünknek. 

2025. március 7-én 17.00 órakor várjuk a művészetet szeretőket a kiállításmegnyitón.

 

Köszöntőt mond

Dr. Rák Sándorné
A Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke

Novákné Mlakár Zsófia
A Dobó István Vármúzeum szakmai igazgatóhelyettese

A kiállítást megnyitja

F. Balogh Erzsébet
festőművész, egykori főiskolai docens

H. Szilasi Ágota 
művészettörténész, az egyesület elnöke,
a kiállítás kurátora

Közreműködik

Kovács Júlia
fuvolaművész

 

Az Egyidejű egyetlen című közös kiállításunkon nem csak az egyesület tagjai – köztük Kossuth-díjas, Munkácsy-díjas, Mazsaroff-díjas… alkotók – mutatják be műveiket, de meghívott vendégeink mellett a már elhunyt egykori tagokról is megemlékezünk egy-egy alkotással a Ziffer Sándor Galériában a Tavaszi fesztivál keretében a Dobó István Vármúzeummal közös szervezésben.

Kiállító művészek

Elhunyt alapító tagok

Balogh László (1930–2002) – Kovács László (1944–2006) – Nagy B. István (1933–2006) – Pelcz Zoltán (1957–2019)

Meghívott vendégek

Ferenczy Zsolt – Kopasz Tamás – Szurcsik József – Tayler Patrick – Töttös Kata – Wahorn András 

A Szabad Szalon Egyesület kiállításon részvevő tagjai

Balázs Péter ‒ Bozi Anna ‒ Bugyi István József ‒ Bukta Imre ‒ Bulla Márta ‒ Csintalan András ‒ Debreczeni Zsóka ‒ Erdős Júlia ‒ F. Balogh Erzsébet ‒ Fejes Adrienn ‒ Földi Péter ‒ H. Tóth László ‒ Határ Attila ‒ Herczeg István ‒ Anreja Jovic ‒ Kiss G. Dániel ‒ Kis-Prumik Zoltán ‒ Korponay Margó ‒ Kótai Tamás ‒ Lipkovics Péter ‒ Nagy Lilla ‒ Ónodi Mátyás ‒ Pusztai Ágoston ‒ Popovits Zoltán ‒ Rostás Bea Piros ‒ Szeszák Ádám ‒ Szilágyi Rudolf ‒ Sztojka Melissza ‒ Tomecz Dániel ‒ Ványai Magdolna

A kiállítás megtekinthető a Dobó István Vármúzeum Ziffer Sándor Galériájának nyitvatartási idejében 2025. március 30-ig.